A konfirmáció latin eredetű szó, amely megerősítést jelent.
Istennel való szövetségünk többszörös megerősítéséről van szó, mert míg mi magunk hitvallást teszünk, a Szentlélek Isten is megerősít minket hitünkben. A konfirmáció tehát egy fontos hitvallástételi alkalom.
Ideális körülmények között gyülekezetünkben a 7. osztályban történik a konfirmáció két éves felkészítést követően.
A kereszteléskor ugyanis arról teszünk fogadalmat, hogy úgy neveljük és neveltetjük a gyermeket, hogy felnőve, a konfirmáció alkalmával ő maga, önként tegyen vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt. Ez a fogadalom teljesül be, amikor gyermekeink az Úr asztal köré állva megerősítik szüleik és keresztszüleik fogadalmát, s átveszik azt magukra.
A konfirmáció tehát nem a hittan záróvizsgája, hanem az önálló gyülekezeti tagság kezdete, amit szépen jelképez az úrvacsorai közösségbe való befogadás is.
Természetesen azok számára is van lehetőség konfirmálni, akiknek ez eddig kimaradt az életükből, de szeretnének a Református Egyház tagjává lenni. Minden ősszel indítunk felnőttkonfirmációi előkészítő alkalmakat is.
A konfirmáció a konfirmandus személyes döntése Krisztus és az Ő egyháza mellett.